Bejelentkezés
RegisztrációElfelejtett jelszó4 000 Ft
2 990 Ft
20 490 Ft
https://privatemoon.com/
https://www.facebook.com/pierrothivatalosoldala
NOMAD (társasjáték)
A Nomad családi játék, gyakorlottabb játékosok számára. Egy nomád törzs elhatározza, hogy átköltözteti a táborát egy távolabbi helyre.
Az ismeretlen táj felfedezésére előre küldi a legjobb vadászát, aki megkeresi az optimális utat és élelmet is szerez. Akcióinak kimenetelét azonban nagyban befolyásolja, hogy mennyire eredményesen imádkozik a törzs sámánja a természet istennőjéhez.
A forduló azzal kezdődik, hogy a sámándombon a törzsek sámánjai áldozatot mutatnak be az istennőnek. Ekkor alakul ki a játékosok sorrendje, mely meghatározza a következő, felkészülő fázis menetét. Majd ezt követik az akciók: a terep felfedezése tereplapkák lehelyezésével, vadászat, vagy a tábor mozgatása. Minden játékos a saját tereptábláján halad előre a vadászával, és ott mozgatja a tábort jelképező jurtát a leendő táborhely felé – de ez korántsem jelent szoliter élményt. A játék végén a felfedezett területekért, az elejtett vadakért, valamint a táborral megtett távolságért pontokat kapnak a játékosok, sőt a tereplapkák ügyes illesztésével különféle bónuszokat is szerezhetnek. Az győz, aki a legtöbb pontot szerzi.
Kiadó: Piatnik (2023)
Játékosok száma: 2-4
Játékidő: 60 perc
Ajánlott életkor: 10+
Kategória: családi, taktikai társasjáték
Játékbemutató:
https://www.youtube.com/watch?v=HdcA4Yv-nGE
https://www.youtube.com/watch?v=_pRBzoaaAQw
Monopolis a mi városunk.
Mindannyiunkké. Mi építjük, mi fejlesztjük, mi lakunk benne. Mindannyian
jót akarunk - de magunknak kicsit még jobbat. Építsük tehát az
igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően ezt a páratlan várost úgy,
hogy a legtöbb hasznot - azaz győzelmi pontot - mi magunk szerezzük.
A MONOPOLIS különleges városépítő játékban mindenki egyetlen, közös
várost épít, de egyénileg gazdálkodik a lehetőségekkel, folyamatos
versengésben a többiekkel.
Könnyen tanulható szabályai családok, illetve kezdő játékosok számára is
élvezhetővé teszik, ám változatos, okos tervezést és bölcs döntéseket
igénylő játékmódja miatt a gyakorlottabbak kedvencévé is válhat.
Légy Monopolis legsikeresebb építésze!
Paraméterek:
Kiadó: Compaya
Nyelv: magyar
Életkor: 8+
Játékos szám: 2-4
Játékidő: 60’
Kategória: családi
Játékbemutató:
https://www.youtube.com/watch?v=0P9dMBGRo1c
Kereszt és Félhold
A Kereszt és Félhold 2 vagy 4 fős absztrakt harci játék, mely az európai
szövetséges seregek és az oszmán hadak közötti, XVI-XVII. századi csaták
újrajátszásához ad kereteket. A játék teljesen szerencsementes. Négy
játékos esetén 2-2 kapitány irányítja ugyanazt a sereget, azonban
együttműködésük félkooperatív: játék végén a győztes sereg nagyobb
pontszámmal rendelkező kapitánya nyeri meg a játékot.
Minden forduló két fázisból áll: az első fázisban a hadműveletek
előkészítése zajlik a paraván takarásában, a második fázisban pedig a
parancsok teljesítése, azaz maga az összecsapás. A játék addig tart,
amíg valamelyik fél el nem éri az 50 pontot.
A táblán a lépés- és támadáslehetőségeket az egyes hadtestek képességei,
illetve a terep egyszerre befolyásolják; bizonyos terepelemek (pl. híd
vagy sánc) a harc közben is építhetők.
A szabályban 4 korabeli összecsapás szerepel, de a moduláris tábla
lehetőséget biztosít egyéni játéktér kialakítására is, így szinte
végtelen újrajátszhatóságot kínál.
Paraméterek:
Kiadó: Kard és Korona
Nyelv: magyar
Életkor: 12+
Játékos szám: 2-4
Játékidő: 120’
Kategória: stratégiai, hadijáték
Játékbemutató:
https://www.youtube.com/watch?v=l-aCSs29Yls
Répáskert
Csibész nyulak vakmerő csoportja hatol be az óriás sárgarépáiról híres Répáskertbe, hogy akciójuk révén minél több zsákmányt szerezzenek. Egymás riválisai is egyben, de legfőbb ellenfelük az a két szelindek, akik mindenkit megmarnak, aki csak ismeretlenként beteszi a lábát. Megkezdődik az izgalmas kergetőzés és a bújócska a bokrok között - s közben néhány nyúlbogyó is kipottyan. Pierrot játéka könnyed, vidám családi szórakozást kínál, miközben megdolgoztatja az agytekervényeket is.
Paraméterek:
Kiadó: Modell & Hobby
Nyelv: magyar
Életkor: 7+
Játékos szám: 2-4
Játékidő: 20’
Kategória: családi
Játékbemutató:
https://www.youtube.com/watch?v=1iNi0ZkeiIw
Rejtély a babaházban
Lisette Black baba apró gyémántgyűrűje eltűnt! Ki tette? Hová rejtette? Az éj leple alatt a csodaszép babaház lakói elhatározzák, végére járnak az ügynek. A Rejtély a bababházban 2-8 játékos által játszható dedukciós, nyomozós játék, ami 8 éves kortól ajánlott. Annak ellenére, hogy a játék színterét egy babaház adja, ez a játék kifejezetten a nagyobb korosztálynak szól, sőt a felnőtteknek is izgalmas és kihívásokkal teli játékélményt nyújt. Akár 8 személy is játszhatja!
Paraméterek:
Kiadó: Piatnik
Nyelv: magyar
Életkor: 8+
Játékos szám: 2-8
Játékidő: 60’
Kategória: családi
Játékbemutató:
https://www.youtube.com/watch?v=lZ_v1RO28ds
Underground Panic (Ürgefrász)
Az Underground Panic egy igazán szórakoztató, emellett izgalmas, félkooperatív családi társasjáték, amelyben a játékosok célja, hogy végig vezessék az ürgecsalád tagjait a föld alatti járatokon, közben minél több pontot hozó terményt, de minél kevesebb sérülést gyűjtsenek össze, és végül mindenkit kiszabadítsanak, mielőtt elönti az ürgelyukakat a víz. A menekülésben érdemes összefogni, de ne feledjük: csak egyetlen győztes lesz a játék végén.
Paraméterek:
Kiadó: Piatnik
Nyelv: magyar
Életkor: 8+
Játékos szám: 2-4
Játékidő: 45’
Kategória: Családi
Játékbemutató:
https://www.youtube.com/watch?v=LhTXyFv3ymE
Roundforest (Kerekerdő)
A Roundforest társasjátékban egy tarisznyával a vállatokon indultok útnak a hírhedt Kerekerdőbe. Az a célotok, hogy összegyűjtsetek három aranyalmát és átadjátok az Erdő Szellemének. Cserébe megkapjátok tőle a legendás smaragdgyűrűt, ami hatalmat ad a varázslatos erdő felett. A Kerekerdő bűvös hely, ahol különös tárgyak hevernek szanaszét. Bárhová léptek, megmozdul veletek a föld, és könnyű belebotlani néhány különleges mesefigurába, akik nem mindig segítő szándékkal fordulnak felétek.
Paraméterek:
Kiadó: Piatnik
Nyelv: magyar
Életkor: 8+
Játékos szám: 2-4
Játékidő: 60’
Kategória: családi
Játékbemutató:
https://www.youtube.com/watch?v=aHTzG-OT9jw
Társasház – avagy nyomozás a bűn fészkében!
Az egyik külvárosi bérház köztudottan gyanús figurák lakóhelye. Ti nyomozók kaptok egy-egy személyleírást, aminek alapján kell megtalálnotok a gyanúsítottat a sok egyforma ajtó mögött. Nem könnyű feladat, mert itt mindenkinek van rejtegetni valója, de egy jó nyomozó a lényegtelen információkból is ki tudja következtetni az információkat. Ebben a 3-5 játékos számára készült dedukciós partijátékban az egyik játékos a játékmester, aki a bűnözők bőrébe bújva válaszolja meg a nyomozók kérdéseit.
Paraméterek:
Kiadó: Keller & Mayer
Nyelv: magyar
Életkor: 10+
Játékos szám: 3-5
Játékidő: 45’
Kategória: Családi
Best of Pierrot - 1989-2009
Pierrot művészi pályájának 1989 és 2009 közötti szakaszát tekinti át a ez a best of kiadvány. Újdonságok és régi-új felvételek is helyet kaptak a tracklistában: a soha meg nem jelent 1989-es szerzői lemezről, az ún. “Nulladik albumról” származó Ha megállítanád az időt c. szerzemény egy padlásról előkerült rádiós master szalag egyik megmentett felvétele, az Otthon a Jumurdzsák gyűrűje c. interaktív film főcímzenéjeként ismertté vált 2006-os sláger, A kép pedig új dal, amely egyfajta életmű-összegzőként áll a magyar nyelvű felvételek sorának végén. A II. felvonás most a Retrospektív c. DVD kiadványt is tartalmazza.
Tracklist
1 Ha Megállítanád Az Időt
2 Babaházak
3 Az Első Hó
4 A Bohóc
5 Nekem Senki Nem Hegedül
6 Tegnap Összetört Egy Álom
7 Ha Sírni Látod A Bohócot
8 Telihold
9 Az Utolsó Karácsony Egyedül
10 A Film
11 Meglesett A Hold
12 Van Miért
13 Túl Jól Vagyok
14 Szerelemittas Nyár
15 Otthon
16 A Kép
17 But Not Tonight
18 Time After Time
Megjelenés: 2009
Kiadó: Private Moon Records
AGON: A rejtélyes kódex – Az első 3 epizód (PC)
Az AGON: A rejtélyes kódex című trilógia Samuel Hunt professzor utazásainak első három epizódját (A londoni szín / Kalandok Lappföldön / Madagaszkár kalózai) egyesíti egyetlen kalandjátékban. A történet 1903-ban kezdődik. Samuel Hunt professzor, a British Museum kultúrtörténésze békés életét egyetlen pillanat alatt felforgatja egy titokzatos levél, melynek borítékából egy kitépett kódexlap is előkerül. A professzort bizonyos meg nem nevezett felsőbb hatalmak kiválasztották egy küldetés beteljesítésére: fel kell kutatnia a világ tizenkét pontján azokat a helyeket, ahol “az elveszett játékok utolsó mesterei” élnek. Hunt professzor útnak indul az AGON nyomában…
Minimum hardver igény:
Windows XP; Pentium III; 800 MHz processzor; DVD Rom; 5 GB merevlemez; 256 MB RAM memória; 32 MB DirectX kompatibilis 3D videókártya; DirectX kompatibilis hangkártya; Fejhallgató/Hangszóró; Szélessávú internet kapcsolat; Billentyűzet, Egér / Laptop Touchpad
Trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=BaVBUCHcafQ
AGON: Toledo – Az elveszett kard (PC)
Az AGON sorozat negyedik részében Hunt professzor a történelmi Toledo városát keresi fel. Szűk utcák, középkori városrészek, csend és nyugalom mindenütt. vagy mégsem? A professzor hamarosan ráébred, hogy a békés felszín alatt különös bűnügyek és családi intrikák zajlanak. Ahhoz, hogy célját elérje, azaz felkutassa a soron következő táblajátékot, előbb meg kell találnia egy nagyértékű, elveszett kardot és meg kell mentenie egy igazságtalanul vádolt fiatalembert. A nyomozás során meg kell fejtenie egy különös zenélő doboz titkát, egy befejezetlen El Greco festmény rejtett üzenetét és fényt kell derítenie egy titkos társaság tevékenységére is. Sok száz éve eltemetett titkok kerülnek elő, amint egyre mélyebben ás a múltban…
Minimum hardver igény:
Windows XP; Pentium III; 800 MHz processzor; DVD Rom; 5 GB merevlemez; 256 MB RAM memória; 32 MB DirectX kompatibilis 3D videókártya; DirectX kompatibilis hangkártya; Fejhallgató/Hangszóró; Szélessávú internet kapcsolat; Billentyűzet, Egér / Laptop Touchpad
Trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=Zl7ZtkhW0DA
Best of 1990-1995
Pierrot első best of albuma a Budai Parkszínpadon tartott, emlékezetes búcsúkoncertjére jelent meg 1995-ben. A jórészt új felvételeket, a régi dalok új feldolgozását tartalmazó album egyetlen új szerzeménye A film c. dal, amihez épp a fent említett koncerten készült egy nagyszerű videóklip. A borítón az ideiglenes visszavonulását bejelentő művész portréja a Hang-ár c. ismeretterjesztő tévésorozat egyik filmkockájaként ennek a jelentős projektnek is emléket állít a '95 előtti korszakból.
Pierrot – Babaházak
Az első, 1990-es, eMeRTon díjas album digitálisan feljavított változata. CD-n korábban soha nem jelent meg. Az eredeti stúdiószalag felhasználásával készült új felvétel. Csak ezen a lemezen hallható a Mondd el bátran! c. dal, és eredeti változatban azok, amik Pierrot számára az első sikereket elhozták.
Tracklist
01. Babaházak
02. Áll a bál a Hold várában
03. Az első hó
04. Kő, fa és csont
05. Szerelem
06. Mondd el bátran!
07. A bohóc
08. Jó reggelt!
09. Elvitt az éjjel
10. A zápor
Megjelenés: 1990 / 2016 Remaster
Kiadó: Private Moon Studios
Pierrot – Bookshop Lounge Vol.1
Tíz, lényegében a lounge műfajba tartozó hatperces Pierrot szerzeményt hallgathat meg az, aki ebből a kiadványból rendel. Aki szerette a Toys of Ancient Gods dalait, szeretni fogja ezt az albumot is, de a Bookshop Lounge első kötete azért sokkal inkább mindenkinek szól.
Tracklist
01. La Carreta
02. New York Kids
03. Learning How To Fly
04. Indigo
05. Do You Wanna Swing?
06. Bad Things On My Mind
07. A Tu Lado
08. Peace Comes From Within
09. Badman Reality
10. Love Is a Smoke
Megjelenés: 2016.
Kiadó: Private Moon Studios
Pierrot – Café
Pierrot első koncertlemeze, amelyet az Articsóka kamaraszínpadján rögzítettek az akkori, méltán legendás zenekar tagjaival: Éry Balázzsal, Jamie Winchesterrel, II. Lengyelfi Miklóssal, Gyenge Lajossal és Szendi Gáborral. A lemez feledhetetlen élményeket idéz fel azoknak, akik jártak ezeken a koncerteken, de segítségével azok is bepillanthatnak a Café sajátos miliőjébe, akik sosem voltak ott. A Szerelemittas nyár c. dal csak ezen az albumon hallható.
Tracklist
01. Van miért
02. Meglesett Hold
03. Szerelemittas nyár
04. A kert
05. Babaházak
06. A film
07. Chanson D’Hiver
08. Az első hó
09. Az utolsó karácsony egyedül
10. Áll a bál a hold várában
11. Úton
12. Nekem senki nem hegedül
13. Szerelem
14. Ha sírni látod a bohócot
15. Túl jól vagyok
16. Telihold
Megjelenés: 2001
Kiadó: Private Moon Records
Pierrot – Gallery
Teljes címén Pierrot Presents His Gallery of Long Lost Treasures. Pierrot első feldolgozáslemeze, amelyen a 80-as évek elektronikus popzenéjéből válogat és ad elő jobbára akusztikus hangszereken játszó zenekarával. A kontraszt a legtöbb esetben óriási, az eredmény a dalok újjászületésével egyenértékű. A dalok eredeti nyelven hangzanak el.
Tracklista:
01. After Midnight (Hollywood Beyond, 1986)
02. What Is Love (Howard Jones, 1985)
03. Safety Dance (Men Without Hats, 1982)
04. I Cannot Carry On (Dead or Alive, 1982)
05. Where Did I Go Wrong (UB40, 1988)
06. Say Hello Wave Goodbye (Soft Cell, 1982)
07. Nothing In Common (Thompson Twins, 1986)
08. Never Never (The Assembly, 1983)
09. But Not Tonight (Depeche Mode, 1986)
10. Such A Shame (Talk Talk , 1984)
11. To Be Reborn (Boy George, 1982)
12. Time After Time (Cyndi Lauper, 1984)
13. Sign Your Name (Terence Trent D’Arby, 1988)
14. Duel (Propaganda, 1985)
15. Smalltown Boy (Bronski Beat, 1984)
16. Plus De Distance (Telex, 1980)
Megjelenés: 2002.
Kiadó: Private Moon Records
Pierrot – Játék
1999-ben Pierrot öt év hallgatás után tért vissza egy igazi konceptlemezzel, amelyen minden tekintetben még magasabbra helyezte a lécet. A játék témakörnek, valamint a népzenei hangszereknek és témáknak szentelt album minden dala egy kincs. Szövegei költőiek és mélyértelműek, hangzása színes, mint egy keleti képeskönyv. Az életmű egyik legfontosabb darabja különleges, digipack kiadásban.
Tracklista:
01. Játék (Intro)
02. Van miért
03. Úton
04. A kert
05. Túl jól vagyok
06. Anusha
07. A király
08. Játékra hívlak
09. Meglesett a Hold
10. A tükör
11. Chanson D’Hiver
12. Játék (Outro)
Megjelenés: 1999.
Kiadó: EMI
Koncertalbum
Pierrot 2013-ban néhány év hallgatás után vadonatúj zenekart szervezett maga köré, amelyben olyan nagyszerű művészek kaptak helyet, mint Szirtes Edina Mókus, Csiszár Ferenc, Gál Csaba Boogie, Kálmán Tamás, Giret Gábor, Szendi Gábor és Gyenge Lajos. A nyolctagú felállás sajnos csak kevés koncertet élt meg, de szerencsére minden megmozdulásukról felvétel készült, így a "Live" album megörökítette ezt a Pierrot életművében is különlegesnek számító produkciót. A zömében gitárokra és más húros hangszerekre építő hangszerelés merőben más ízt kölcsönzött a régi daloknak, Pierrot pedig ebből a hangzásból merítkezett, amikor megalkotta a Carousel c. 2015-ös albumát. A live lemez különlegessége a Csillagdalok c. egyveleg a két nagy sikerű Megasztár-himnusz összegyúrásából.
Tracklist:
01. Babaházak (live)
02. Otthon (live)
03. A film (live)
04. Chanson medley (Chanson d'hiver - A zápor - Úton) (live)
05. Csillagdalok (Csillagdal - Ne ébressz fel!) (live)
06. A tükör (live)
07. Szerelemittas nyár (live)
08. Szerelem (live)
09. Ha sírni látod a bohócot (live)
10. Telihold (live)
11. Túl jól vagyok (live)
12. Nekem senki nem hegedül (live)
Megjelenés: 2015
Kiadó: Private Moon Studios
A több évszázados legenda nyomában
Egy hold és körülötte öt apró csillag…
Egy talizmán, amelynek bűvös ereje van…
A múlt és a jövő titkai…
Egy New York-i újságíró, aki e titkok nyomába ered…
Jonathan Hunt, a New York Times riportere a családi hagyatékban megtalálja az Egri csillagok egyik első kiadását, s a kötetben két furcsa levelet, melyben egy bizonyos Ábray professzor indulatosan magyaráz az időutazás lehetőségéről s arról, hogy bizonyítékai is vannak…
Jonathan Hunt a levelek nyomán Magyarországra, Egerbe indul, ahol egyre rejtélyesebb dolgok történnek vele. Mivel úgy tűnik, nem mindenki örül a felbukkanásának, elhatározza, mindenképpen a végére jár, hogy valóban létezett-e a gyűrű, amely Gárdonyi regényének is egyik kulcsmotívuma… Miközben a múltból hátrahagyott titkos üzeneteket próbálja megfejteni, a gyűrű évszázados legendája őt is megbabonázza…
Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 400
Borító: cérnafűzött, keménytáblás
Súly: 650 gr
ISBN: 9789632974712
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2011
Pierrot: Megkóstolni Ázsiát
„Ázsia megismerése nélkül le lehet élni egy életet, csak nem érdemes.” Ezt állítja a szerző a könyv bevezetőjében, és ezek után másfélszáz oldalon át tartó lelkesedésével az állítását sikerül is alátámasztania. Már amennyiben a kulináris élvezetek fontos szerepet játszanak az életünkben. Pierrot-nak mindenképpen. De messze nem csupán ínyencként fordul a keleti fogások felé (amelyekből jó néhányat recept formában közre is ad), hanem láthatóan alapos kutatást folytatott a négy kiemelt terület (Kína, India, Thaiföld és Indonézia) kultúrtörténetével kapcsolatban. Rávilágít történelmi és földrajzi összefüggésekre, valamint a népek vándorlásának, vagy épp a gyarmatosítás hatásaira a helyi gasztronómiával kapcsolatban. Leírásai és okfejtései eközben sokszor személyesek, a sokszor tudományos érvek ellenére sem akadémikusak, tehát mindvégig élvezhető – ahogy ő nevezi olvasóit – egy „kulturális kíváncsiskodó” számára.
Kiadó: Arteregó
Oldalak száma: 156
Kötés: papír / puha kötés
Súly: 200 gr
ISBN: 0619000421403
Kiadás éve: 2004
Pierrot: Muszáj-kalózok
Kalandok a Karib-tengeren (1. kiadás)
A kalandvágyó ifjú, John Tobair régi álma teljesül, amikor egy kereskedőhajóval nekivághat az óceánnak a legendás karibi szigetvilág felé. Már közel a cél, mikor lázadás tör ki a fedélzeten, és Tobair az elűzött Inch kapitánnyal együtt egy aprócska, lakatlan szigeten találja magát. De a tapasztalt tengeri medve és az okos, leleményes fiatalember nem adja fel. Felfedezik, hogy a sziget különös titkokat rejt - és ezzel elindul a nem mindennapi események sorozata. Miközben kénytelenek a kalózok számkivetett életformáját élni, újabb és újabb kalandokba, veszélyekbe keverednek, de barátokra és szövetségesekre is lelnek. Zsarnokok, ármánykodók eszén kell túljárniuk, mindvégig bizonyítva a bátorság, a helytállás, a hűség és az igaz szerelem erejét. Lebilincselő kaland egy mesés szigetvilágban, mely a könyv szinte minden lapján izgalmas fordulatot vesz.
Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 224
Borító: keménytábla
Súly: 870 gr
ISBN: 9789634470045
Nyelv: magyar
Kiadás éve: 2016
A könyvhöz ajándék Playmobil kalózfigura is tartozik ágyúval és karddal.
Pierrot – Replay
A gyűjteményen a Játék lemez dalait hallhatjuk Pierrot több muzsikusbarátjának műfajtól független, progresszív, elektronikus feldolgozásában, Pierrot nyolcvanas évekből származó “extended remix” ötleteivel együtt. Korkép egy különleges előadó különleges lemezének dalain keresztül. Igazi csemege gyűjtőknek!
Tracklista:
01. Meglesett Hold (Neo Remix)
02. Túl jól vagyok (Fish electro mix)
03. Túl jól vagyok (Ata’s weird mix)
04. Túl jól vagyok (Beatman remix)
05. A Tükör (Joe Hiredman at the control)
06. Játék (Re-Rémembered mix / Feat: Fibula)
07. Van miért (Beatman remix)
08. Túl jól vagyok (Extended mix)
09. Úton (Extended mix)
10. Anusha (Extended mix)
11. A király (John Bull mix)
12. Ébredj fel! (’99 – Previously Unreleased)
Megjelenés: 1999.
Kiadó: Private Moon Records
Visszatekintés képekben 1990-2006
Pierrot zenei munkásságának első tizenöt évére tekint vissza a videóklipekből, egy koncertfelvételből és egy interjúból álló gyűjtemény. A klipek között van az Arany zsiráf díjjal jutalmazott Nekem senki nem hegedül, az egykori Videóklip Fesztiválra készült Ha sírni látod a bohócot, az első hazai számítógép-animációs klipek egyike: a Telihold, A Film, ami a Budai Parkszínpadon tartott “búcsúkoncert” felvételeiből építkezik, valamint a Túl jól vagyok is, ami elnyerte a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál kategória-díját. A koncertfelvétel 2006-ban Egerben készült, és jó néhány olyan dalt mutat be, amelyhez nem addig készült videóklip. Az exkluzív interjú az Otthon klip forgatásakor készült, a Jumurdzsák gyűrűje stábja segítségével.
A weboldal sütiket (cookie) használ az alapvető működés, valamint a jobb felhasználói élmény eléréséhez. Az oldal használatával elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket, valamint az Adatvédelmi tájékoztatót. A süti beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.